oh so lovely

Mondd visszafele kihívás

Sziasztok! Tudjuk, azt ígértük hogy pár napon belül jön a következő videónk,és higyjétek el még azon a héten vasárnap felszerettem volna tölteni, de a Youtube nem fogadta el az indexképet, és fogalmam sem volt mi miatt. Félretettem a dolgot, viszont naponta próbáltam meg újra és újra feltölteni, de sikertelenül. Azt hittem csak egy kis hiba miatt, viszont ma ahogy átszíneztem fekete-fehérre a képet, kiderült, hogy a piros háttérrel lehetett a probléma. Na de mindegy is, a lényeg hogy felkerült az utolsó videónk is arról a napról, szóval majd hamarosan jönnek az újak is, bár inkább nem ígérnék semmit, hogy mikor, mert ki tudja mi jön közbe, ráadásul én valószínűleg a holnapi napon már el is megyek nyaralni, szóval majd jelentkezünk. Addig is sziasztok!:)

2016.07.16. 11:58, fanni

Első vlog a csatornán

Sziasztok! Megint egy újabb videóval jöttünk nektek, bár egészen pontosan most csak én. Nemsokára jönnek még a közös videóink, pár napon belül fent lesznek azok is. Egy kicsit hogy jobban megmagyarázzam a dolgokat, azért nem volt csak "velem" videó, mert nem volt mivel felvenni, telefonom eddig is volt, félre ne értsétek de nem lehetett hova kitámasztani és kaptam a selfie-botot, így ezzel feltudtam venni a vlogot is, illetve az elkövetkezendő videókat is felfogom tudni venni:D Egyébként ezt a Bikalra tartó kirándulást már régóta terveztük a családommal, de a közlekedés nem volt túl jó, most se volt nagyon az, de "barátságosabb" azért így nyáron. Ahhoz, hogy elolvashassátok a vlog történetét, kattintsatok a továbbra!:)

2016.07.03. 21:09, vivi

Ki ismeri jobban a másikat tag

Sziasztok! Ma újabb videóval érkeztünk nektek, ez pedig nem más mint a ki ismeri jobban a másikat tag. Mi nagyon élveztük a videó felvételét, szóval reméljük hogy nektek is tetszeni fog, és megsúgom, hogy a videó végén valamelyikünk fokhagymakrémet kellett egyen.Most csak ez a pár sor lenne, de hamarosan tervezek írni egy hosszabb, személyesebb bejegyzést is. Na de nem is írnék többet, nézzétek a videót, és élvezzétek a nyarat!:)

2016.07.01. 19:39, fanni

Új videó - Barátokkal vs szülőkkel

Sziasztok! Amint azt már a múltkor említettem, hogy hamarosan újra számíthattok közös videókra, most meg is érkezett a legelső, de ezen kívül még kettőt felvettünk ugyanazon a napon, amikor ezt is, szóval ne aggódjatok, lesz videó a csatornán, még ha szünetekkel is. A közös videókon kívül nagyban ötletelünk mindketten a külön videóinkon is, de nem ígérek semmit, mert hát egyáltalán nem biztos, hogy a terveim össze is fognak jönni, a Vivi nevében pedig nem beszélhetek. Na de rátérve a videó témájára, éjfél körül beszélgettünk messengeren a Vivivel, hogy milyen videókat kellene a közeljövőben elkészítenünk, és nekem jött ez az ötletem, hogy miért is ne csinálhatnánk egy ilyesmi videót, amiben kicsit megcsillogtathatjuk csodálatos képességeinket a színészkedés kapcsán....(ezt természetesen senki ne vegye komolyan:D) A videót borzasztó szórakoztató volt felvenni, és kitalálni ezeket a jeleneteket is nagyszerű volt, szóval reméljük nektek is tetszeni fog a videó, és reméljük senki nem veszi majd túl komolyan, ugyanis szórakozásból készítettük, és minden egyes jelenet túl van játszva.:D Na, de ennyit a szövegből, legalábbis mostanra. Jó szórakozást a videóhoz, várjuk a véleményeket chatben, vagy a videó alatt kommentben, vagy akár e-mailben is.:)

2016.06.27. 17:36, fanni

Helyzetjelentés és Éhezők Viadala Tag

Sziasztok! Tudom, hogy már jó régen jelentkeztünk videóval, vagy esetleg bejegyzéssel, de ennek oka van, amit most le is fogok írni. Szóval, ha nem csak a videó miatt kattintottál a bejegyzésre, menj rá a bővebben gombra, ha pedig csak amiatt, akkor remélem tetszeni fog a videó és jó szórakozást hozzá!:)

2016.06.12. 15:27, fanni
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
So lovely

Üdvözlünk mindenkit az OhSoLovely nevű oldalon, ami egy kicsit mindennel foglalkozik, így mindenki találhat számára érdekes olvasnivalót. Lesznek az oldalon stílussal, filmekkel, sorozatokkal kapcsolatos bejegyzések és egy kis személyes is. Ha még mindig nem keltettük fel az érdeklődésed, minden héten posztolni fogunk egy vlogot is a youtube csatornánkról. Az oldalt két lány üzemelteti Vivi és Fanni. Hogy többet megtudj rólunk nézd meg a bemutatkozó videónkat ide kattintva.

Blog / Rólunk / Cikkek / YouTube
 
Kövess minket

Mi is jelen vagyunk a közösségi média legnépszerűbb képmegosztó oldalán; az instagrammon. Ha kicsit a "színfalak" mögé akarsz látni és mégjobban meg szeretnél minket ismerni kattints a linkekre.

   

 
Kibeszélő
 
Mit nézünk most?
The 100
2014. 03. 19.
97 évvel azután, hogy egy nukleáris katasztrófa elpuszította a bolygó életvilágát, a Bárka nevű űrhajó túléői 100 fiatalkorú bűnözőt küldenek vissza a Földre abban a reményben, hogy talán újra lehet élni ott.

 

 
Virágszirmok

Asylum for the Witch Chaos Paradise Borotvaélen Táncoló Healthy Worm Étoile Filante Jelentkezz Jelentkezz Jelentkezz

 
BlogPlusz
Friss hozzászólások
 
Olvasók
Indulás: 2016-05-15
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG